A Kongresszus szervezőit a pszichodrama.kongresszus@gmail.com címen érheti el, kérjük kérdéseit, észrevételeit ide küldje. A Magyar Pszichodráma Egyesület honlapja a www.pszichodrama.hu oldalon található.

 

© 2014 Magyar Pszichodráma Egyesület, Minden jog fentartva.

Ahol a végzet véget ér

Mindannyian megélünk olyan helyzeteket, amelyeket végzetesnek és sorsszerűnek tapasztalunk meg, gyakran ismétlődnek és csak elkerülni tudjuk őket, megmásítani nem. Az ilyen esetek hátterében olyan belső folyamatok és tudattalan cselekvések állnak, melyek a személy kontrollja nélkül, automatikusan zajlanak le. Ezek tipikusan azok a szituációk, melyekből protagonista drámák születnek, mivel erős fájdalmat, tehetetlenséget és a sors általi sebezhetőséget élhetünk meg bennük.



A pszichodráma kiváló eszköz arra, hogy megtörjük a sors ördögi köreit. A szerepelmélet segítségével ezeket olyan helyzetekként ragadhatjuk meg, melyek automatikusan csak egyetlen szerepet hívnak elő anélkül, hogy más szerepek elérhetők lennének. A végzetszerűen megélt helyzetek konkretizációja és lejátszása a megnövekedett spontaneitással segíthet abban, hogy belépjünk egy olyan állapotba, ahol új szerepek születhetnek a régiek alternatívájaként. A szerepelmélet adekvát eszköz arra, hogy a példákat egy egységes szemléletbe integrálja.


Mária egy 42 éves, magasan iskolázott, világot látott nő, de eredménytelenül küzd azért, hogy férfiakkal intim kapcsolatot tudjon kialakítani. Keserű tapasztalatai vannak az elutasítottságról és az elhagyásról. A 180 órás drámacsoportban azonban lassan tudatára ébred, hogy milyen szerepet játszik saját “végzetében”.


Egyik protagonista drámájában egy nemrég lezajlott eseményt konkretizál: meghívták egy rendezvényre egy tánccsoportba, melynek nemrég lett tagja. A rendezvény az otthonától elég messze zajlik, így korán kell kelnie, hogy oda tudjon utazni. Ekkor azonban a tánccsoport férfi vezetője felhívja, és sokféle szívességet kér tőle, többek között, hogy vásároljon be az egész csoport számára ebédre. Miután elintézi az időigényes feladatokat, ráébred, hogy el fog késni és kimaradt az esemény első, fontos részéről, amikor a résztvevők találkoznak, megosztják élményeiket és kapcsolatba kerülnek egymással. Mária ezen a ponton dühös és zaklatott lesz, kihasználtnak érzi magát és érkezése után nem sokkal hazamegy. Otthon magányosnak érzi magát, és -- nem minden ok nélkül -- elutasítást él meg a tánccsoport vezetőjétől és a csoport egészétől.


A játéknak ezen a pontján duplázás segítségével rengeteg belső tartalom fejeződik ki, amely megvilágítja, hogy nem is igazán akart elmenni az eseményre, mivel a csoportban alárendeltnek érezte magát. Kiderül, hogy csak azért vállalta el a bevásárlást, hogy szeretetet és elfogadást kapjon.


Azzal, hogy hazamegy, megszabadul mindezektől a belső terhektől, de azonnal kívülállónak is érzi magát. Kihasználtnak vagy elutasítottnak lenni -- ezek a szereplehetőségek, melyekből választani tud.


A következő jelenetben a színpad két részre van osztva: a bal oldalon Mária áll a tánccsoport vezetőjével, és mindent megtesz azért, hogy elnyerje az elismerését és elfogadva érezhesse magát. A jobb oldalon közel áll önmagához, de keserűen magányos. A két oldal között egy fal áll, mely elválasztja a két világot.

Jelenet megosztott színpaddal

A szerepek neveit úgy választottuk ki, hogy azok megragadják a szerepben tapasztalható fő működést, valamint hogy leírják azt a helyzetet, melyben a szerepet végrehajtják (“dühös”, “elszigetelt”). A szerepek közötti kapcsolatok szintén megjelennek. Figyeljük meg, hogy a tánccsoport vezetője (az ábrán kék alapon szereplő Csoportvezető) egy külső szereplő, ugyanakkor belső szerepet is játszik Mária belső, pszichés életében.


A drámavezető segítségével a protagonista kiteszi a magányát a színpadra. A Magány a protagonistával van szoros, intim közelségben. Mária ráhangolódik arra, hogy gondját viselje ennek a magánynak, megsimogatja és melegen, anyai módon beszél hozzá. Sok szerepcsere után egyre növekszik a bemelegedése erre a kapcsolatra. Kifejezi a Magánynak, hogy soha többé nem akar elválni tőle és nem akarja elárulni többé.


Feláll, és kézen fogva a Magányt átmegy a falon a tánccsoport vezetőjéhez, és bemutatja őket egymásnak. Világosan kijelenti, hogy nem akar vásárolni menni, és önmagával akar lenni. Szintén megragadja a Dühös szolgát és megmondja neki, hogy nem kell többé másokat szolgálnia ahhoz, hogy szeressék. Ránéz a falra, és észleli, hogy a fal kisebb és átjárhatóbb, de megtartja abból a célból, ha egyedül szeretne lenni.


A dráma ezen integrációs fázisában a szerepek közötti kapcsolatokban jelentős elmozdulás történik. Mindenekelőtt egy új szereplő, a Magány mint dupla, kerül fel a színpadra, aki összeköti a protagonistát a valódi érzéseivel ebben a helyzetben. A szerepcserék és az önkifejezés megalapozzák és megerősítik az elfogadó kapcsolatot, mély meggyőződések és régi fájdalmak kerülhetnek napvilágra és kaphatnak elfogadást.


Megtámogatva ezzel az elfogadó kapcsolattal Mária képes konfrontálódni a tánccsoport vezetőjével. Egy kölcsönösen elutasító kapcsolat alakul ki, amit a harc jelez. A szolga-tánccsoport vezető szerepkapcsolat megszűnik és egy új, kölcsönösen elfogadó kapcsolata alakul ki a protagonista és a szolga között.

Következő lépés a protagonista munkájában

Ahhoz, hogy ezekben a vonatkozásokban megértsük Mária működéseit, a szerepkapcsolatokra koncentráltunk a szerepelmélet kereteit használva. Ez a megközelítés összhangban áll Moreno eredeti elképzelésével, miszerint a szerepek kapcsolatokban születnek és fejlődnek, és ugyanígy kapcsolatba hozható a tárgykapcsolat-elmélet újabb nézeteivel.


Mária protagonista drámájának első jelenetében éppúgy, ahogy életében, két szerepkapcsolat uralkodik. A legfontosabb szerepkapcsolat az elhagyott-elutasított gyermek–elhagyó-elutasító felnőtt (röviden: az elhagyatott kapcsolat). Ezt a kapcsolatot a gyermek internalizálja és ez aztán a későbbi fejlődésben további, hasonló kapcsolatokat generál.

Elhagyatott kapcsolat

A fenti drámában a tánccsoport vezetője a szülő szerepébe kerül, és ahhoz, hogy a protagonista elkerülje a fájdalmat és az elutasítást, messze a határain túl igyekszik a kedvében járni. Az alapkapcsolat itt a szülő kedvét kereső gyermek–az azt elfogadó szülő (röviden a megfelelési kapcsolat), ami a szolga–tánccsoport-vezető kapcsolatban ölt testet. Ebben a kapcsolatban a gyermek elfogadást keres és megpróbálja kitalálni, hogy a szülő milyen szerepében fogja elfogadni. Azzal fizet meg ezért, hogy elkerüli valódi igényeinek kifejezését, ami dühössé teszi.


Megfelelési kapcsolat

Mária disszociációjának eredményeként a két kapcsolatot fal választja el. Fontos megjegyezni, hogy az elhagyatás-elutasítás szerepkapcsolat volt a korábbi, és ez támogatta a megfelelési kapcsolat létrejöttét.


Eddig láthattuk, hogy miként alakítják Mária működéseit mély szerepkapcsolatai és azok miként erősödnek fel egy ördögi körben. Az önfelfedezésnek legalább is a kezdeti fázisában Mária nincs tudatában annak, hogy mivel járul hozzá ő maga ahhoz, hogy tapasztalatai végzetként tűnjenek fel előtte. Meggyőződése azt mondatja vele, hogy az elutasítás és az elhagyatás a külső világban van, és ő ennek a környezetnek az áldozata (“Soha nem lesz jó párkapcsolatod”, “A férfiak elutasítanak”).


A protagonista a dráma legspontánabb pillanatában, akkor képes véget vetni a végzetének, amikor képes egy kölcsönösen elfogadó szerepkapcsolatot kialakítani a Magánnyal, és képes felvenni a gondoskodó anya szerepét.


Elfogadó kapcsolat

Az elfogadott gyermek–gondoskodó anya szerepkapcsolat (röviden: elfogadó kapcsolat) teszi képessé, hogy konfrontálódjon a tánccsoport vezetőjével. Mélyebb értelemben ez egy határsértő-határvédő szerepkapcsolat (röviden: határvédő kapcsolat)

Határvédő kapcsolat

Annak bemutatására, hogy a személyiség mélyét szervező szerepkapcsolatok miként teremtik vagy törik meg a végzetet, két szerepkapcsolat párt vettünk közelebbről szemügyre ebben a drámában. A legfontosabb szempont az, hogy az elhagyatott és az elfogadó kapcsolatok korábbiak, mint a megfelelési és határvédő kapcsolatok. A végzet megtörése a mélyebb szintről tud elkezdődni, és aztán át tudja alakítani a felszínibb szerepstruktúrákat. A közeli kapcsolat tapasztalata bemelegíti a protagonistát arra, hogy megvédje a határait.


A fenti drámában csakúgy, mint sok más protagonista munkában a nagyfokú bemelegedés és a kölcsönösen elfogadó szerepkapcsolatok segítik a protagonistát, hogy új szerepválaszokat hozzon létre egy régi helyzetben, ahol a helyzet nem más, mint a maladaptív szerepkapcsolat maga. Ez az új kapcsolat aztán megerősödhet különböző élethelyzetekben. A végzet akkor ér véget, amikor választhatunk élethelyzeteinkben, és képessé válunk, hogy választásainkkal egy mélyebb értelemben jobbá tegyük az életünket.

158 megtekintés