A Kongresszus szervezőit a pszichodrama.kongresszus@gmail.com címen érheti el, kérjük kérdéseit, észrevételeit ide küldje. A Magyar Pszichodráma Egyesület honlapja a www.pszichodrama.hu oldalon található.

 

© 2014 Magyar Pszichodráma Egyesület, Minden jog fentartva.

Bűntudat és a szégyen nélkül élni


Nehezen tudtam volna megmondani, hogy milyen bűntudat és szégyen nélkül élni, főleg, hogy azt sem tudtam, hogy ez a két érzés, mint két árnyék, végigkövette gyerekkoromat és fiatal éveimet. A pszichodráma módszere és a csoport biztonsága segített hozzá, hogy felismerjem, hogy egyáltalán mivel állok szemben, és hogy megszabaduljak ezektől a fájdalmas és korlátozó érzésektől.


A legelső dramatikus élményem egy segítői munkát végző szakmai stáb csapatépítő, lelki állóképességet növelő hétvégi alkalmon történt. Volt még hely, így elmentem, mit sem sejtve a módszerről. Akkor még nem tudtam mi az a pszichodráma, nem jártam sosem önismereti csoportba.


Az életem kezdetét családi elbeszélésekből ismertem: a fiú-ikertestvérem betegen született, hosszú kórházi kezelés után hazaengedték, szépen fejlődött, majd három hónapos korunkban váratlanul meghalt. Eltemettük, gondoztuk a pici sírt, halottak napján rendszeresen kijártunk, de szinte soha nem beszéltünk sem róla, sem a haláláról. A hiány és a hallgatás észrevétlenül zárt körül és választott el minket egymástól. Csak később értettem meg, hogy azokban az időkben öntudatlanul magamat vádoltam és tettem felelőssé a történtekért, és a bűntudat és a szégyen lassan növekedett bennem.


S hogy mit jelentett mindez az életemben? Például azt, hogy lány voltam, de mégis fiús. Utáltam a fiúkat, és bármilyen játékban én voltam a főnök. A nagyon puha és finom lányok egyszerűen irritáltak. Nehezen bíztam meg bárkiben, kevés közeli barátnőm volt. A partnereimtől feltétlen hűséget vártam, míg magamnak megengedtem, hogy laza kapcsolatokat tartsak fenn más fiúkkal. Megbántottam őket, leginkább azzal, hogy nem neveztem őket a nevükön, és soha nem mondtam nekik, hogy „szeretlek”, még akkor sem, ha belül azt éreztem. Kamaszkorom egyetlen barátnőjével kedvenc időtöltésünk az volt, hogy bevásároltunk egy csomó édességet, és tömtük magunkba egész délután az elsötétített szobában. Kövérek voltunk, ő vállalta, én bő ruhákkal lepleztem és iszonyúan szégyelltem magamat.


Ezen az első pszichodráma-alkalmon a tudatlanok bátorságával vágtam bele a meghalt ikertestvérem miatti bűntudat témájába. A pszichodráma-játék során komoly lépéseket tudtam afelé tenni, hogy megszabaduljak a bűntudatomtól, és kirakhassam végre az életemből.

Meghatározó pillanat volt a számomra, amikor a csoporttársaim alkotta kórussal együtt teli torokból kiálthattam: jogom van az életemhez, jogom van a saját életemhez! Velük közösségben azt éreztem, élek, végre alanyi jogon jár nekem a saját életem, nem én tehetek róla, hogy a testvérem meghalt. Nem kell bűntudatot és szégyent éreznem a puszta létezésem miatt.


Éreztem, ahogy a közelébe kerülök valami titkos női erőnek, ami mélyen eltemetve ott volt bennem eddig is. Elkezdtem hosszú önismereti csoportba járni, ahol a csoport megtartó közege elbírta és értékelte kísérletezésemet, nem nevetett ki akkor sem, amikor időnként meredek külsővel jelentem meg, vagy a viselkedésemmel húztam túl a húrt. Tudták, hogy ez egy fejlődési folyamat része, aminek vége egy önazonos, barátságos és magával jóban levő nő lett.

425 megtekintés