Pszichodráma-vallomások: Érezni az életet

A pszichodráma egy dobogó szívként jelenik meg előttem a maga nyers, véres valóságában: olykor fáj, olykor megszakad, de mindig pulzál, pumpál, él -- mondja a 40 éves Amanda, aki megosztotta velünk, hogy pszichodráma vezetővé válása során mi mindenben tudott előre lépni az életében. Ebben a sorozatban olyan történeteket olvashattok, melyeket pszichodramatisták mondanak el magukról és önismereti útjukról. Amanda történetét Darida Zsófi jegyezte le.

Egész életemben a teljesítmény, a munka és a feladatok jelentették számomra a biztonságot. Gyakran kerestem a megoldásokat az agyamban, azt gondoltam, hogy a rágódás és a magyarázatok keresése előre visz. Kevés hely volt, ahol megengedtem magamnak, hogy érezzek.


Gyerekkoromtól végigkísért a kirekesztettség fájó élménye. Nagy puttonyban cipeltem otthonról hozott sérüléseimet, fájdalmaimat. Női szerepeimben bizonytalan voltam, nem hittem el, hogy egyszer feleség és anya lehetek, azt gondoltam alkalmatlan vagyok erre. Az egyetem végén 21-22 éves koromban egy tanárom ajánlotta a pszichodrámát.


Az első csoport-élményem nagyon más belátásokat hozott, mint amikre racionális működésem során jutottam. A csoportban megengedhettem magamnak, hogy ne csak gondolkodjak, de érezzek is. Megéltem, hogy ezekkel az érzésekkel együtt is elfogadnak – ez csodálatosan új és érdekes élmény volt. A csoportos létben a legnehezebb nem az volt, hogy beszéljek, megnyíljak mások előtt, hanem az, hogy elhiggyem, ide tartozom én is, hogy megéljem: részese és alkotórésze vagyok ennek a közösségnek.


Az első önismereti csoportom jelentős változást hozott: elkezdtem élni, érezni az életet. Szerelmes lettem, kötődtem és bíztam. A magánéletemben jól alakultak a helyzeteim, de a munkahelyen kezdtek nehézségeim lenni. Nehezen ment a konfliktusok kezelése, önmagam képviselete és védelme. Ezekkel a kérdésekkel léptem az újabb csoportba.


A dráma megtanított arra, hogy kifejezzem azt, hogy az adott helyzetekben mit érzek, ahelyett, hogy másokat oktattam volna ki, hogy mit kell csinálniuk. Megtanultam értő figyelemmel fordulni másokhoz, kezdtem világosabban látni a másik szempontjait is. Ez már a munka világában is segítette a kapcsolataimat és a kommunikációt, de az igazán izgalmas az volt, hogy mindez a női szerepeimben is elkezdett megmutatkozni.


A drámacsoport egyik legérdekesebb visszajelzése, hogy mások történeteiben milyen szerepekre választanak ki. Sokáig nehéz, negatív szerepeket kaptam a többiektől, melyekből ugyan sokat tanultam, de nagyon élveztem, amikor már finomabb, nőiesebb és szeretetteljesebb embereket játszhattam. Ahogy egyre inkább tudtam magamhoz gyengéd szeretettel fordulni, úgy tudtam másokkal is egyre mélyebben találkozni, és ezt megérezték a csoporttársaim is.


Úgy döntöttem, hogy belépek a pszichodráma képzés asszisztensi szakaszába, ahol az önmagammal végzett munka – mint ahogy azóta sem – nem állt meg. Életemnek ebben az időszakában az elköteleződő feleséggé és az anyává válás kérdéseivel dolgoztam – olyan sikeresen, hogy a folyamat végén várandós lettem.


Drámajátékaim ekkor már nem konfliktusokkal teli, viharos jelenetekből indultak ki, hanem az élet apró, finom kis pillanataiból, melyekben csendesebb, de elmélyültebb érzéseket és jelenlétet éltem meg. Az élet örömét.


A képzésem utolsó szakaszában újabb kihívás előtt álltam: pszichodráma vezetővé kellett válnom. Ehhez tanulószerepem megerősítésére volt leginkább szükség. Megtanulni, hogy miként tudok segíteni és hogyan fogadok el segítséget. Hogy mi minden kell ahhoz, hogy vezetővé válhassak. Itt tudatosult igazán bennem, hogy sosem fogy el az önismereti témám, élethosszig tartó folyamat ez.


Önismereti utamon jártam egyéni és párterápiába is, de a pszichodráma lett a módszerem. Ad valamit, amit a többi nem. Nem gondolom túl, engedem, hogy az érzések vigyenek, nem cenzúrázom önmagamat, spontánul, játékosan tanulok. Ezt az öncenzúra nélküliséget be tudtam vinni a baráti kapcsolataimba, levetettem az álarcomat.


Én, aki korábbi életemben azt tanultam meg, hogy letiltsam vágyaimat, szabad önkifejezésemet és érzelmeimet. Ezt másként csinálni lassú és nehéz, de nagyon értékes folyamat volt. Sokat tanultam akkor is, amikor nézőként voltam jelen egy csoporttársam önmagával végzett munkájában. Az önismereti utam során megtanultam a csoporttagokhoz új módokon kapcsolódni, és ezt a tudásomat átvittem a csoporton kívüli kapcsolataimba is.


A pszichodráma egy dobogó szívként jelenik meg előttem a maga nyers, véres valóságában: olykor fáj, olykor megszakad, de mindig pulzál, pumpál, él. A drámának köszönhetem, hogy igazán szerelmes lettem, hogy gyerekem lett, hogy anyámmal újra működőképes kapcsolatom van, hogy barátaim vannak. Nekem enélkül nem hiszem, hogy ment volna.

A Kongresszus szervezőit a pszichodrama.kongresszus@gmail.com címen érheti el, kérjük kérdéseit, észrevételeit ide küldje. A Magyar Pszichodráma Egyesület honlapja a www.pszichodrama.hu oldalon található.

 

© 2014 Magyar Pszichodráma Egyesület, Minden jog fentartva.