• staff

Szőjük tovább a közös szőttest! Nagycsoportos munkák a jubileumi kongresszuson

Frissítve: 2019. nov 4.

Idei kongresszusunk központi témája az életszövet. Az a szakmai-emberi kapcsolatokból és megélésekből összeszövődő hatalmas közösségi tapasztalat, melyet mi, magyarországi pszichodramatisták teremtünk és alkotunk évről évre és napról napra.

Szövetünk itt-ott csodálatos mintákat hordoz, színes és szemet kápráztató, máshol szakadozik, feslik, sok helyen erős és elszakíthatatlan szálak alkotják, máshol leheletfinom háló csupán. Idei kongresszusunk egyik fókusza az, hogy közösségünk szövetét gondozzuk: javítsuk, ahol elszakadt, szőjünk hozzá, ahol hiányos, erősítsük meg ott, ahol szakadni készül. Alkossunk új mintákat, szőjünk bele új színeket, tegyük a magunk és mások számára még vonzóbbá, még melegebbé, még szebbé.


Hogy e munkát jól tudjuk végezni, szeretnénk idén sok olyan lehetőséget teremteni, ahol mind együtt tudunk lenni, így idén több nagycsoportos munkára hívunk benneteket.


Egyik program-különlegességünkre a PERFORMERS-stáb tagjai készülnek Spárga és damil. Összeszőjük? Hol tartunk, merre haladunk, hogy vagyunk egymással és a világgal? címmel. Ez egy nagycsoportos szociodramatikus munka lesz, melyre hívják a Magyar Pszichodráma Egyesület összes jelenlévő tagját. (E nagycsoportos munka idején mindössze egyetlen alternatív programot biztosítunk azok számára, aki nem tagjai az Egyesületnek).


A PERFORMERS-stáb tagjai, Galgóczi Krisztina, Blaskó Ágnes, Durst Móni, Fóti Orsi, Horváth Kata, Kocsi Andrea és Pados Eszti, 2016 óta dolgoznak rendszeresen és szisztematikusan a szociodráma magyarországi adaptálásán, terjesztésén, és a hazai szociodráma képzés kidolgozásán.


Készülünk napi nagycsoportos munkákra is. A kongresszust a külföldön élő, de Magyarországhoz és a magyar dramatista közösséghez ezer szálon kapcsolódó Teszáry Judith nyitja meg, akit a szervező stábból – a kongresszus kommunikációjáért felelős – Lőrincz Éva segít az egyórás nagycsoportos folyamat vezetésében. Lehetőség lesz itt egymásra hangolódni, a közösségünk fontos megéléseivel, tapasztalataival vagy kérdéseivel kapcsolatba kerülni – egyszóval begyújtjuk a rakétákat és utazó magasságba emelkedünk.


A csaknem 30 programot felvonultató pénteki nyitónapot este szintén egy nagycsoporttal zárjuk. A folyamatot külföldi meghívott vendégünk, az olasz Maurizio Gasseau és a szervező stábból mellette álló – a kongresszus programjának összeállításáért felelős – kollégánk, Rubovszky György Zsolt vezeti. Lehetőség lesz itt a napi megéléseket, a reflexiókat és az egymáshoz tartozás kérdéseit előhozni, és készülődni a következő napra.


Szombat este szintén egyik külföldi dramatista társunk és stábunk egyik tagjának kooperációjában zajlik majd a záró-ülés: az amerikai Dena Baumgartner és a kongresszus helyszínéért valamint szövedékfeladataiért felelős Hunya Csilla biztosítják majd a terepet arra, hogy a szintén csaknem 30 programot felsorakoztató nap után minden, ami fontos volt, előkerülhessen, kibeszélődhessen, közössé tehetővé váljon.


Vasárnap délután a zárónapot és egyben a teljes kongresszust Egyesületünk tiszteletbeli elnöke, Vikár András zárja – a kongresszust előkészítő stáb munkáját vezető – Aszalós Péterrel. Bízunk benne, hogy a jól végzett munka örömével, rengeteg kapcsolódással és sok-sok tanulással tudjuk majd befejezni a jubileumi kongresszust.


Mivel tudjuk, hogy sokunk számára a kongresszus a legfőbb lehetőség arra, hogy dramatista-társainkkal találkozzunk, igyekeztünk olyan helyszínt találni, ahol sok a közösségi tér, ahol kényelmesen és jó körülmények között tudunk egymásra figyelni. Bízunk benne, hogy a MagNet Közösségi Ház közösségi terei, kávézója és étterme, jól fog szolgálni mindannyiunkat abban, hogy tovább szőjük közösségünk szövedékét.

0 megtekintés

A Kongresszus szervezőit a pszichodrama.kongresszus@gmail.com címen érheti el, kérjük kérdéseit, észrevételeit ide küldje. A Magyar Pszichodráma Egyesület honlapja a www.pszichodrama.hu oldalon található.

 

© 2014 Magyar Pszichodráma Egyesület, Minden jog fentartva.