• Kadlecsik Zoltán

Szerepcsere anyámmal

Szerepcsere – gyakran hallható a pszichodrámában. Amikor kiválasztom az anyám, apám, társam, és szerepet cserélek vele. Hogy ott, azon az oldalon, az ő oldalán milyen is az élet. És akkor megszólal a bennem lévő monológ, meghallom az történetét, ahogy bennem él. A dráma varázsa, hogy ha belehelyezkedem a másik élethelyzetébe, nézőpontjába, szerepébe, mindent átélhetek, ami számomra és bennem reális vele kapcsolatban. Megérezhetem, mit érez, megérthetem, mit gondol. Ez a szerepcsere ereje. Dolgoztam anyámmal sokat. Drámán is, itthon is, magam is. Monodráma. Egyedül ülök és dolgozik bennem, szól bennem anyám hangja. Gondoltam, akkor jó, ha szerepet cserélek vele.



Nézem a nőt. Reggel van és ő még alszik, én már nem. Korán kelő típus vagyok. Megfőzöm a kávét, valami egészen eufórikus örömmel. Jó neki kávét főzni. Tudom, ha most bemegyek, arra ébredezni kezd és mosolyogni fog, örülni és kezébe veszi a bögrét és elkezdi iszogatni a kávét. Aztán beszélgetünk és játszunk és szaladunk és érzem, ahogy centinként mélyül a lelkemben a kapcsolat.


Próbálok ellenállni, mert félek. Az elköteleződéstől vagy a fájdalomtól, hogy mi lesz, ha vége lesz? Nem is tudom. De félek és próbálom, szépen reálisan vinni, hogy ez most nem olyan lesz. Ez más lesz és másképp leszek benne. Figyelek jobban magamra és rá is. Csak lazán. Aztán egyszer csak beüt, és azt érzem, már kötődőm hozzá. Aztán ennek is vége lesz, és nekem is végem van. Több ez, mint egy szerelmi csalódás, valami mélyebb, erősebb elakadás. És jön a következő nő, a következő kávét viszem neki, és ismét futom a köröket. Érzem valami nem kerek. Hogy valami máshoz is ragaszkodom, az elutasításban más is van.


Ülök a konyhámban és csak nézek és keresem a levegőt. És egyszer csak megjelenik szemem előtt anyám. Aki elvitt minket minden évben az állatkertbe, és játszottunk Ki nevet a végén-t, és sütött palacsintát, és azt is mondta mikor rossz fát tettem a tűzre, hogy a panellakás szemétledobójában talált. Elküldött minket a háztól, és csak álltam dühösen, és reggel feltettem neki a kávét, és bevittem neki a szobába.


Meghívtam őt és leültettem magammal szemben a konyhába. Beszélgetni hívtam, szerepet cserélni, hogy nézze már meg, hogy nekem itt milyen, és akkor én meg megnézem, hogy neki ott milyen.


És belehelyezkedtem a konyhában egyedül-vele az ő szerepébe. Elmondta, hogy rettentő volt neki, mikor az apja, a nagypapi megsimogatta a lábát, hogy az anyukája, akkor halt meg, mikor ikertestvéremékkel terhes volt, az apja meg akkor, mikor a tesómék egy évesek voltak. Hogy milyen nehéz volt kiharcolni a harmadik gyereket, engem, hogy megszülessek. Hogy apu nem akart már többet, anyu meg igen.


És potyognak a könnyeim, és elmondom, hogy értem és megkérdezem, hogy azért érti-e ő is, hogy azért ez itt elég nehéz? Mondta, hogy igen és, hogy sajnálja. Sajnálja, hogy mi lettünk a mindenei, sajnálja, hogy annyira kötött magához ambivalens módon, hogy ennek még most is van hatása rám. Sajnáltuk mindketten. Szerep-csere!


Ültem a konyhában és csak mondtam és mondta és meséltem és mesélt és néztem az üres széket, odaképzelve anyámat, megöleltem és kértem, hogy ha lehet ezt így én most szeretném elengedni.


Aztán besétáltam a hálóba. Néztem az ágyat, ami üres volt. Nem feküdt ott senki, érdekes, megható érzés volt. Kimentem lassan a konyhába és főztem egy kávét.

0 megtekintés

A Kongresszus szervezőit a pszichodrama.kongresszus@gmail.com címen érheti el, kérjük kérdéseit, észrevételeit ide küldje. A Magyar Pszichodráma Egyesület honlapja a www.pszichodrama.hu oldalon található.

 

© 2014 Magyar Pszichodráma Egyesület, Minden jog fentartva.